Google az oktatásban: Google form
A Google alkalmazásai számos lehetőséget biztosítanak, melyekkel az oktatást színesíthetjük. A Google form a Google docs
alkalmazásai közé tartozik, különböző típusú kérdéseket tudunk feltenni,
melyekhez multimédiás eszközöket is csatolhatunk. A kérdőívek megoszthatók email-en
és linken keresztül is, illetve akár közösen is szerkeszthetők. Az eredményeket
Sheet dokumentumban kapjuk meg.
A Google form segítségével készíthetünk például irodalmi
tesztet. Az általam készített gyakorlat egy összefoglaló feladat a nagy magyar
romantikus szerzőket lezárva 11-12. osztályosoknak. A feladat az, hogy meg kell
mondani, hogy kinek, mely művéből származik az idézet. A négy lehetőség között
csak a magyar romantikus szerzők, és azon műveik szerepelnek, melyek benne vannak a
kötelező tananyagban. Fontos, hogy a gyermekek tudják, hogy ez egy gyakorló
feladat, így nem célszerű megnézniük a válaszokat interneten, hiszen azzal magukat is
becsaphatják. A tesztnek negatív következménye nincs, a jól megoldókat
jutalmazni lehet.
Irodalom
Tematikus egység: Magyar romantika
Ajánlott évfolyam: 11-12
A gyakorlat célja/feladata: összefoglalás
Fejlesztendő képesség: tanulási képesség fejlesztése, memória,
reakcióidő, figyelem
Alkalmazott IKT: Google form +
táblagép, számítógép a megoldáshoz
A gyakorlat időtartama: a 7 kérdésre kb. 20-30 másodperc alatt
lehet válaszolni, összesen maximum 5 percet vesz igénybe a feladat. Célszerű több IKT-eszközt, programot felhasználó feladatot készíteni egy ilyen órára, hogy ki tudjuk használni az informatikateremben töltött időt.
A gyakorlat feltétele: Feltétel az informatikaterem használatba
vétele, hogy minden gyermek meg tudja oldani a tesztet. Amennyiben van rá
lehetőség, az osztályteremben is elvégezhető a feladat telefonokon,
táblagépeken.
Az általam készített űrlap linkje: https://goo.gl/forms/0v3hddQMa65OQU6u1
Nagyon jó ötlet! Korábban meg sem fordult a fejemben, hogy a többnyire szakdolgozati kérdőívekhez használt Google Formot akár az iskolában is lehet alkalmazni. Kár, hogy akkor, amikor én voltam diák, még nem voltak ilyen remek lehetőségek...
VálaszTörlésEgyetértek az előttem szólóval.Kiegészíteném, hogy nekem nagyon tetszik a részletessége. Érthetően és átláthatóan megtervezett órának képzelem el a megvalósítás során.
VálaszTörlés